Fejlesztő torna

A Csemeteházban olyan szakember által összeállított szenzomotoros tornát tartunk, melynek során elemi mozgásformák és játékos feladatokon keresztül fejlesztjük a gyermekeket. A torna fő célja a nagymozgások fejlesztése, ezen kívül fejlődik a gyermekek egyensúlyérzéke, mozgáskoordinációja és térbeli tájékozódása is. Megtanulják testrészeik nevét és a saját testükön való tájékozódást. Heti 2 alkalommal az irányított foglalkozáson sok mondókát-éneket tanulunk, ezzel fejlődik a gyermekek ritmusérzéke, emlékezete, valamint szókincsük is bővül.

Együtt játszanak, fogócskáznak, akadálypályákon mennek keresztül, mely segíti a gyermekek közötti jó kapcsolat kialakulását és a beilleszkedést. A tornán trambulint, hintát, gördeszkát, nagylabdát, alagutat és sok más eszközt használunk. A szülőknek lehetősége van szakemberrel konzultálni gyermekük fejlődésével kapcsolatban.

Néptánc foglalkozás

A néptánc foglalkozás egy zenés-táncos program, ahol a gyermekek különböző hangszerekkel is megismerkedhetnek. Ritmus érzék és zenei hallás fejlesztése, az aktuális ünnepekhez és
hagyományokhoz kapcsolódó gyermekdalok tanulása, heti rendszerességgel.

Angol foglalkozás

Az angol foglalkozásokon játékos gyermekdalokat és mondókákat tanulunk, melyeken keresztül szeretnénk megismertetni az angol nyelvet. Az életkorukhoz igazodó foglalkozásokon megtanulhatják az alapszókincs elsajátítását, színeket, testrészeket, állatok nevét és még sok minden mást! Érdemes már fiatal korban megismertetni a gyermekeket az angol nyelvvel, hiszen tökéletes megfigyelő képességük van, megjegyeznek és leutánoznak bármit, amit látnak vagy hallanak, és ez képezi a korai nyelvtanulás alapját. Élvezik, érdeklődéssel hallgatják az új nyelvet, és előszeretettel gyakorolják nap, mint nap.

Gyermek jóga

A gyermek jóga a mese világán keresztül képes a stresszoldásra, a nagymozgások helyes elsajátítására fókuszál, ezzel megalapozva a stabil mozgás és beszédfejlődést. A jóga egy olyan tevékenység, amelynek fontos része a nyugodt és koncentrált légkör.
A stresszoldás, a légzéstechnika és az elemi mozgások mellett a gerinc prevenció nagy szerepet kap már ebben a korban.
A szakképzett gyermek jóga oktató által tartott foglalkozásokra lehetősége van a gyerekeknek csatlakozni egész évben, szabad hely függvényében.

Judo

A judo foglalkozásokon a gyermekek játékos, élményekben gazdag formában ismerkedhetnek
meg a sportág alapjaival. A foglalkozások középpontjában a mozgás öröme áll. A gyermekek
változatos fogójátékokon, koordinációt és koncentrációt fejlesztő feladatokon, valamint
akadálypályákon keresztül sajátítják el a judo alapvető mozgásformáit, mint például az
esések, gurulások, kúszások és mászások. A játékos gyakorlatok nemcsak a mozgásfejlődést
támogatják, hanem fejlesztik az egyensúlyt, a testtudatot és a mozgáskoordinációt is. A judo
emellett számos olyan készség fejlődését segíti elő, amelyek a mindennapi életben és az
iskolában is fontos szerepet játszanak. A gyermekek megtanulnak együttműködni társaikkal,
párban és csoportban dolgozni, figyelni egymásra, valamint kontrollált keretek között
végrehajtani a feladatokat. Ennek köszönhetően fejlődik figyelmük, koncentrációjuk,
önfegyelmük és kitartásuk is.

Iskola-előkészítő

Az iskolaérettség jóval többet jelent az ismeretek megszerzésénél. Iskola-előkészítő
foglalkozásainkon játékos, élményalapú módszerekkel fejlesztjük azokat a készségeket,
amelyekre a gyermekeknek az iskolában szükségük lesz. Kiemelt figyelmet fordítunk a
figyelem, a feladattudat, az együttműködés, a finommotorika és a kommunikáció
fejlesztésére, hogy a gyermekek magabiztosan, örömmel és sikerélményekkel gazdagon
kezdhessék meg iskolai éveiket.

Gyógypedagógiai és logopédiai fejlesztések

Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekek harmonikus fejlődését, személyiségük kialakulását támogassuk, megkönnyítsük az iskolai beilleszkedést. Fontos számunkra, a gyermekek képességeinek kibontakoztatása, a hátrányok csökkentése, az egyéni és életkori sajátosságok, valamint az eltérő fejlődési ütem figyelembevétele. Amennyiben szükséges lehetőség van gyógypedagógiai és logopédiai felmérések és fejlesztések igénybevételére.